Osztályfőnöki óra, 2012 március 15. |  |
„Emlékszel?” szinte minden beszélgetésben elhangzik e kérdés. Nincs olyan rokon, barát, ismerős, aki ne használná a szócskát találkozásaik alkalmával. Persze e kérdésnek csak akkor van értelme, ha van mire emlékezniük. Felidézhető emlékeink, a velünk megtörtént dolgokról, vagy a megszerzett információinkból lehetnek.
A szokásos március 15-i ünnepségre és a Vilcsek Díj átadásra készülődve fordult meg alapító társunk, Wilczek-Nagy Levente fejében a gondolat, „rendhagyó osztályfőnöki órát tartva eleveníthetnénk fel az iskola névadójának Vilcsek Gyulának életét, munkásságát.” Azonban nincs unalmasabb, mint egy rakás ismert, ismeretlen adatot meghallgatni szigorú iskolai körülmények között. Beszélgetést kellene provokálni, felkelteni az érdeklődést, szerezzék meg az információt a tanulók maguknak, ha kellőképpen kíváncsiak valamire. Nyúli Edina, igazgatónő engedélyével, 2012. február 27-én ehhez, csak keretet biztosítanánk, némi prezentációval, az idén végzős, nyolcadikosoknak.
Vajon a mai gyerekek, a jelen inger-bőséges tengerében, mit tudnak múltról, vannak emlékeik, ismerik e családjuk, környezetük múltját, eredetét?
Mondhatnánk, könnyű nekünk, mai 50-70 éveseknek, gyermekéveinkben kevesebb környezeti (technikai) hatás ért minket. Volt időnk, lehetőségünk megismerni világunkat, beszélgetni elődeinkkel. A mi életünkben történt ez a forradalmi változás, szemünk láttára és sokunk személyes részvételével. Mondhatom, szerencsések vagyunk!
A növényeknek, fáknak gyökere van. A gyökerek nélkül, nehéz életben tartani lombot, és szinte lehetetlen a virágra, tovább-örökítő magra gondolni. Az ember tekintetében is hasonló ez, akinek nincs múltja, sivár a jelenje és szinte lehetetlen a jövője.
Mindenkit az élete során, sok-sok hatás ér, számtalan esemény történik a környezetében, de nem biztos, hogy ezeket megőrzi az utókornak. Nem mindenki író, költő, zenész, festő, vagy egyéb művészettel megáldott lélek. Nekünk, még élőknek, fiataloknak át kell vállalni, venni tőlük ezeket a dolgokat, mert lehet, hogy ezek megismételhetetlen kincsek feledésbe merülnek, azért mert nem voltunk rá kíváncsiak.
Köszönjük a lehetőséget az iskolának, tanárainak, hogy gondolatainkat elmondhattuk.
<< o >>
2012 március 15.
2012 március 14-én, a világosság utolsó perceiben, a leszármazottak és még néhányan összegyűltünk, hogy megemlékezzünk, rövid ünnepség keretében Vilcsek Gyula kántortanító a Kismarosi iskola névadójának 159. születésnapjáról.
Emléktáblája alá, a Szokolyai út 2. szám alatti, hajdani lakóháza falán, Nyúli Edina helyezte el az iskola koszorúját.
A rövid tiszteletadás után átmentünk a művelődési házba, ahol az iskola diákjai, hagyományos műsoros, március 15-i ünnepségüket tartották.
Vilcsek Gyula, szép számban megjelent leszármazottai, jó hangulatban várták a kisdiákok műsorát.
A helyi utánpótlás is jókedvvel múlatta az időt.
Az irodalmi idézetbe ágyazott ünnepi beszédet az idén Moór Róbert alpolgármester úr tartotta meg. Ezután következett a diákok jól sikerült műsora, ami az idén is, már nem okozva meglepetést, nem a megszokott sablonos 15-i verselés volt.
Mi is fogunk szerepelni?
Képek a műsorból
A műsor után került sor a Vilcsek Díj átadására, amit az iskola kiemelkedő tanulmányi eredmény elért tanulója kap, minden évben. A díjat az iskola tantestületének az iskolaigazgató által közvetített javaslata alapján ítéli oda az Alapítvány kuratóriuma, az arra legérdemesebbnek tartott nyolcadik osztályos tanulónak. A díjat és a hozzá járó pénzjutalmat, Zelei Zsolt kuratóriumi elnök és idén egy ükunoka, Nagy Diána adták át, Hantos Bálint tanulónak.
Köszönet Kismarosnak és polgárainak, a mindig barátságos fogadtatásért.
Budapest, 2012-03-25 Nagy Gyula,
képek: Wilczek-Nagy Levente, Nagy Gyula,